English (United Kingdom) Hungarian (formal)



500 fő államilag támogatott képzése – tréningek, idegen nyelv, AC mérés
A szolgáltatóipari alapképzés olyan számos szolgáltatási területen alapvető kompetenciákat fejleszt mint kommunikáció, panaszkezelés, problémamegoldás, csapatmunka, ügyfélorientáltság, stb.  2009 és 2011 között országos képzőhálózat kiépítésével országosan félezer fő képzését valósította meg a Szolgáltatástudományi Módszertani Központ. 

A képzést sikeresen elvégzők állami támogatással vehettek részt a mintegy félmillió Ft értékű fejlesztő programban, amelynek zárásaként a munkaerő kiválasztása során gyakran alkalmazott Értékelő Központ (AC) módszeren alapuló összetett vizsgán bizonyíthatták rátermettségüket. Ily módon fontos tapasztalatot szerezhettek arról is, hogyan tudnak helyt állni váratlansága miatt olykor akár pszichésen is megterhelő, számukra idegen helyzeteket hozó megmérettetésben.


A félnapos vizsga során gyakorlati feladatokban bizonyíthatták, miképpen tudnak váratlan helyzetekben problémát megoldani, hogyan tudnak egy-egy feladat megvalósításában társaikkal együttműködni, mennyire meggyőzően kommunikálnak, miként látják át munkafolyamataikat és szervezik meg teendőiket. A feladatok elvégzése során mind az informatikai eszközök használatában való jártasságukat, mind idegen nyelvtudásukat bizonyítaniuk kellett, szimulálva egy munkahelyi környezetben felmerülő feladat megoldását.


A szolgáltatóipari alapképzés – szolgáltatási munkatárs képzés résztvevői a szolgáltatási szektor legkülönbözőbb ágazataiban alkalmazható alaptudást kaptak, ez által komoly versenyelőnyhöz jutottak a munkaerő-piacon. Ezt bizonyítja, hogy például a Videoton Képző Központ tanfolyamain részt vettek 87%-a ma már munkahellyel rendelkezik. 

 

 





Feliratkozás az SZTMK hírlevelére

Név:
E-mail cím:
Leiratkozás

Hallgatóink / oktatóink mondták

„Pályakezdőként szembesültem azzal, hogy a főiskolán elsajátított elméleti tudásomhoz nem párosulnak gyakorlati kompetenciák. A szolgáltatási munkatárs képzés eddigi moduljai segítettek orvosolni ezt a hiányosságot. Az oktatás rendkívül gyakorlat-orientált, a tréningek során számos, hétköznapi életben és a munkám során alkalmazható technikát ismertem meg, tanultam meg sikerrel alkalmazni. Az oktatók hozzáállása kiváló, nagyon segítőkészek, igyekeznek színessé, mozgalmassá tenni a különböző blokkokat.” (Polgár Kata)

Kapcsolat

Szolgáltatástudományi Módszertani Központ Alapítvány

Postacím: H-1396 Budapest, Pf. 477.
Tel: (+36) 1 371 0068
Fax: (+36) 1 205 3318

info@sztmk.hu

 

Címünk:

1061 Budapest,

Andrássy út. 17. III. 11

 

Ügyfélfogadási rend:
Hétfő: 10 - 13
Előzetes időpont egyeztetés:
+36 70 397 5434 

Intézmény-akkreditációs lajstromszám:
AL-2527

Engedélyszám:
E-000107/2014

 


Hirdetés



Támogatja a Joomla!. Hosted by petend. Valid XHTML and CSS.